Polgármesteri Köszöntő

„Szép az, ha az emberi lelkek összefonódnak, egységbe tömörülnek, együtt emelik szemüket az égre, és egy ütemben dobban a szívük a magasság felé.” (Móricz Zsigmond)

 

Tisztelt harmadik kerületiek, kedves vendégeink, kedves barátaim!

 

Nagy öröm, hogy idén ismét együtt lehetünk advent idején, Móricz Zsigmond szavaival élve, összefonódó lélekkel, együtt állunk készen az ünnep eljövetelére.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat adventi rendezvénysorozatának szép hagyományai vannak a kerületben, túlzás nélkül mondhatjuk: a főváros egyik leghangulatosabb, legvarázslatosabb forgataga a miénk, amelyet változatos és izgalmas programokkal teszünk teljessé.

2026-ban ismét arra készülünk, hogy minden hozzánk látogató találjon nálunk értékes, változatos szórakozást, alkalmat az együtt ünneplésre.

Szeretettel ajánlom figyelmükbe, számtalan látványos műsorunkat, kulturális, zenés programunkat és gyermekelőadásainkat az adventi négy hétvégén.

Ingyenes jégpályáinkon várjuk önöket, a Fő téren és Békásmegyeri Piac Közösségi terén is korcsolyázhatunk, egészen január 3-ig.

Adventi vásárunk a sok szemrevaló portéka és ínycsiklandozó falat mellett ismét lehetőséget kínál a jótékonyság megélésére: csatlakozzanak adománygyűjtésünkhöz lehetőségeik szerint, hogy azok számára is szebbé tehessük az ünnepet, akik szűkölködnek.

A karácsonyi várakozás négy vasárnapján gyertyát gyújtunk, hogy a láng ragyogása emlékeztessen minket hitvallásunkra: együtt érték az ünnep! Csatlakozzanak hozzánk!

Remélem, az Advent Óbudán 2026 minél több rendezvényén találkozunk személyesen is, ott igazán jó ünnepelni, ahol együtt lehetünk, ahol otthon érezhetjük magunkat: otthonunk Óbuda-Békásmegyer!

 

Szeretettel várom önöket,

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere